Szórakozás

Két évet kaphat Leonardo DiCaprio támadója

A nő öt évvel ezelőtt egy borosüveggel megtámadta a színészt.

A bírósági eljárás pénteken kezdődött Los Angelesben, és a tervek szerint november 22-én hirdetnek ítéletet. A BBC szerint a nő egy vádalku keretében kap büntetést és feltehetően beleszámítják majd azt a 330 napot, amit Aretha Wilson már a rácsok mögött töltött.

A 40 éves egykori modell 2005. június 17-én támadta meg a színészt, aki épp egy partiról távozott Hollywood Hillsben. Egy korábbi bírósági meghallgatáson Eustace Hicks, az eset egyik szemtanúja azt mondta, egy barátjukkal hármasban távoztak a partiról, amikor megjelent a nő, és vitatkozni kezdett a barátjukkal. Ezt követően Wilson egy törött borosüveggel támadt DiCaprióra, megsebesítve az arcát, a fülét és a nyakát. A színészt végül kórházba kellett szállítani, ahol összevarrták a sebeit.

A sztár sebeiről készült fényképeket az ügyben eljáró bíró, Edmund Willcox Clarke úgy kommentálta, hogy azok “nem mindennapi” sebek, és a nőt “meg kell büntetni”. Wilsont “halálos fegyverrel való támadással” vádolják a bíróság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik