Szórakozás

Perel a Sláger és a Danubius

A Világbank égisze alatt működő döntőbíróságon perelhetik Magyarországot a Sláger, illetve a Danubius Rádió részvényesei.

A Népszabadság értesülését Paul Fiddick a Sláger Rádió fő részvényese, az amerikai Emmis Communications nemzetközi igazgatója erősítette meg. A lapban az igazgató azt mondta: a kereset a Sláger és a Danubius befektetőinek anyagi veszteségét 50-50 millió dollárra (10-10 milliárd forintra) tezi és erkölcsi kárra is hivatkozik.

Paul Fiddick a Népszabadságban közölte: folytak a magyar kormánnyal “kezdeti egyeztetések” peren kívüli megállapodásról, de eddig nem kaptak ajánlatot. A Népszabadság emlékeztet arra, hogy a két kereskedelmi rádiót üzemeltető társaságok egy évvel ezelőtt – széles körben vitatott döntés nyomán – nem tudták megújítani az országos frekvenciacsomagra korábban elnyert koncessziójukat. Paul Fiddick szavai szerint “nem konkrét jóvátételt követelnek, hanem a bíróságra hagyjuk annak megítélését, mi lehet a megfelelő jogorvoslat”.

A Népszabadság felidézi, hogy a tulajdonosok mellett állt ki eddig a magyar bíróság. Így tett az amerikai képviselőház is a nem kötelező erejű határozatával, amelyben felszólította Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben a jogállamiságot, bánjon tisztességesen a külföldi befektetőkkel és tartsa fent a szabad, független sajtó iránti elkötelezettségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik