Szórakozás

Demi Moore és férje a gyerekprostitució ellen harcol

Az ENSZ embercsempészet felszámolására irányuló törekvései mellé állt a sztárpár.

Az amerikai színészek a világszervezet az emberkereskedelem áldozatait támogató alap csütörtöki rendezvényén emeltek szót a világszerte 2,5 millió embert érintő jelenség kapcsán. Mint mondták, véget kell vetni a szexuális kizsákmányolásnak és a rabszolgamunkának, különösen ami a gyerekeket illeti.

“Segítsenek nekünk a figyelem felkeltésében, és abban, hogy rávilágítsunk erre a botrányos jelenségre” – szólított fel Demi Moore. Ashton Kutcher megjegyezte, manapság több a rabszolgaként tartott emberek száma, mint bármikor a történelem folyamán.

A rendezvényen Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár bejelentette egy új segítségnyújtó alap létrehozását, és új akciótervet hirdetett az országok és a szervezetek számára, a szexrabszolgaság és a kényszermunka felszámolására.

A színész házaspár idén DNA néven alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy szembeszálljon a lányok szexuális kizsákmányolásával. Demi Moore feltárta: egy kambodzsai látogatás után döntöttek úgy hogy támogatják az emberkereskedelem elleni küzdelmet. A színésznő elmondta, hogy az ázsiai országban vannak olyan kislányok, akiket ötévesen bocsátanak áruba szexuális célokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik