A könyvben részletesen ír gyerekkoráról, a Menudo megalakulásáról az 1980-as években, majd arról az időszakról, amikor Puerto Ricóból átköltözött az Egyesült Államokba, hogy angol nyelvterületen érvényesüljön.
Ricky Martin önéletrajza kimerítőn szól első szólólemezeiről, és az áttörésről. Mexikóvárosban készítette el első lemezét Ricky Martin címmel. Ebből az albumból 500 ezer példányt adtak el. Majd jött 1993, amikor kiadta ki második albumát Me Amarás címmel. 1994-ben Los Angelesbe költözött, rövid ideig szerepelt a General Hospital című amerikai sorozatban. Végül jött az 1998-as labdarúgó világbajnokságra írt La Copa de la Vida című dal, majd a következő évben a “She Bangs” című dal, amelyek világhírűvé tették.
Az ötszörös Grammy-díjas. Martin, aki világszerte eddig több mint 60 millió albumot adott el, könyvében arról is ír, hogy miért lett egy béranya révén egy ikerpár apja, és miért vállalta el az UNICEF, vagyis az ENSZ Gyerekalapjának követi megbízatását, aminek eredményeként 2002-ben megalapította a Ricky Martin Alapítványt és a People For Children nevű alapítványt.
“Remélem tetszeni fog a könyvem”- mondta hétfőn az énekes, aki önéletrajzában kitér arra is, hogy miért vallotta be idén márciusban, hogy meleg. Mint tudott, a szexuális irányultságára vonatkozó találgatásokra először 2009 júniusában adott sokakat meglepő választ, miután a TV Aqui magazinnak nyilatkozva azt mondta, hogy biszexuális. Aztán idén március 29-én, a saját honlapján közzétett egy nyilatkozatot, amelyben közölte: valójában meleg. “Büszkén mondhatom, hogy egy szerencsés homoszexuális férfi vagyok. Boldog vagyok, hogy az lehetek, aki vagyok” – írta a közleményben.