Szórakozás

Magyarországra látogat Natascha Kampusch

Megjelenő könyvének népszerűsítésére érkezik hazánkba a 22 éves osztrák nő, akit nyolc és fél éven át tartott fogságban egy gyermekrabló.

A kötet címe 3096 nap, pontosan ennyi időt töltött ugyanis Natascha Kampusch tíztől tizennyolc éves koráig a tettes, Wolfgang Priklopil fogságában. A férfi egy vastag ajtóval és biztonsági berendezésekkel ellátott “cellát” alakított ki Bécs melletti háza pincéjében, ide hurcolta a lányt, miután fényes nappal elrabolta az utcán. Natascha Kampusch évekig nem hagyhatta el ezt a pincehelyiséget. Fogvatartója később megengedte neki, hogy felmenjen a házba, s egyszer-egyszer a városba is magával vitte. A szomszédok közül többen is látták, de nem ismerték fel benne az 1998-ban eltűnt kislányt.

Sugár S. András, a kötetet kiadó Scolar Kiadó vezetője elmondta: a 3096 nap hatalmas könyvsiker a német nyelvű könyvpiacon, Németországban például több százezer példányban vásárolták meg az emberek a megjelenés utáni hetekben.

A kötetet november közepén tervezi megjelentetni a Scolar, s mint a kiadóvezető fogalmazott, ez lesz az első bestseller típusú könyv a cég történetében. Véleménye szerint a könyvben Natascha Kampusch “hihetetlen színvonalas módon” meséli el azt nyolc évet, amelyet Wolfgang Priklopil fogságában töltött.

Sugár S. András hozzátette: december elején a könyv népszerűsítésére a szerző is Magyarországra látogat, hogy néhány interjút adjon, de elfoglaltságai miatt a nagyközönséggel nem lesz ideje találkozni.

Bán Zoltán András, a könyv fordítója elmondta: Natascha Kampusch nem egyedül írta a könyvet, hanem két újságíró, Heike Gronemeier és Corinna Milborn közreműködésével. “A könyv egyszerű nyelven írodik, ami nem is meglepő egy dokumentumkötet esetében. Viszont az anyag annyira hátborzongató és egyedülálló, hogy attól a szöveg a szépirodalom felé mozdul” – vélekedett a fordító, aki szerint a német kritikák legtöbbje is megemlékezett arról, hogy meglepően választékos nyelven írt az évekig a világtól elzárt Natascha Kampusch.

“A kötetben ráadásul megfigyelhető egyfajta erős társadalomkritikai vonulat is, azt sugallja, hogy az ilyen esetek nem véletlenül következnek be” – tette hozzá Bán Zoltán András, majd elmondta: a visszaemlékezést esszéisztikus betétek tarkítják. “Csalódni fog, aki azt hiszi, a borzalmak és szexuális perverziók tárházát találja majd a könyvben” – jegyezte meg.

A 3096 nap első fejezete az elrabolt kislány gyerekkorát, szüleit és Bécs peremvárosának nyomasztó hétköznapjait mutatja be – mondta a fordító, majd hozzátette: Natascha Kampusch az elrablását és a szabadulását taglalja részletesen, ezenkívül a nyolc év csomópontjait emeli ki. “Pszichológiai fejlődésregénynek nevezném, ha műfajilag kellene besorolni” – mondta Bán Zoltán András, aki szerint a kötet első fele “leépülési regény”, azt meséli el, hogyan fejlődött vissza a tízéves kislány egy négyéves gyerek színvonalára. “Önmaga építette ki azokat a lelki börtönfalakat, amelyek nem engedték megszökni. Lett volna alkalma, hiszen Wolfgang Priklopil még síelni is elvitte” – vélekedett, majd hozzátette: a könyv második fele arról szól, hogyan sikerült ezeket a falakat elbontania és végül megszabadulnia.

Bán Zoltán András ugyanakkor elmondta: a kötetben kevés szó esik a szabadulás óta eltelt időről. “A könyv azzal a mondattal zárul, hogy végre szabad lett, vagyis attól szabadult ki végleg Priklopil fogságából, hogy megírta a könyvet” – tette hozzá a fordító.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik