Szórakozás

Angelina Jolie mocskos pletykának nevezte a vádakat

A színésznő a hétfői USA Todayben cáfolta, hogy filmje egy szerb féri és egy bosnyák nő nemi erőszakkal elkezdődött kapcsolatát dolgozná fel.

“Elterjedt egy mocskos pletyka, amely szerint a film egy olyan kapcsolatról szól, amely kínzással és nemi erőszakkal kezdődik, de ez nem így van” – jelentette ki Jolie, aki az egyelőre csak Cím nélküli boszniai háborús szerelmi történet munkacímmel forgatott film rendezője és forgatókönyvírója.

Jolie, aki évekig az ENSZ jószolgálati nagykövete volt, leszögezte, hogy a filmjével kapcsolatos “förtelmes rágalmazások” hamisak és hangsúlyozta, hogy tisztelettel nyúlt a délszláv konfliktus közepette játszódó drámához. Mint mondta, nem riad vissza attól, hogy bemutassa a konfliktus elborzasztó részleteit, de filmje nem lesz kifacsart fantáziaszülemény, ahogy azt az egyébként félreinformált bírálói állítják.

Megerősítette, hogy a film egy (Goran Kostic által alakított) szerb férfi és egy (Zana Marjanovic által eljátszott) bosnyák nő szerelméről szól, amely azonban nem a háborúban, hanem még előtte, egy szórakozóhelyen kezdődik. A pénteken Budapesten felvett jelenetben a “a főszereplők kedves, boldog, gyönyörű éneklésbe és táncba kezdenek. Abból a szempontból nézve, hogy hogyan kezdődött, ez egy normális kapcsolat” – mondta Angelina Jolie.

Az idilli prelűd azonban szertefoszlik az öldöklés kirobbanásával. “A film arról a tapasztalatról szól, amelyet különböző emberek különböző oldalakon szereztek a háború pusztítása közepette” – mondta Jolie, hozzátéve: “a pár, amely biztos kapcsolatban élhetett volna, ha nem tör ki a háború, a konfliktus miatt egészen másfajta történetbe keveredik.”

A múlt héten futótűzként terjedtek el a filmmel kapcsolatos téves információk, amelynek eredményeképpen a háborúban megerőszakolt bosnyák nők egy szervezete tiltakozni kezdett, és Szarajevó megvonta a stábtól a forgatási engedélyt. Gavrilo Grahovac boszniai kulturális miniszter kijelentette, hogy a felvételeket csak akkor engedélyezi, ha elolvashatja a forgatókönyvet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik