Szórakozás

Robert De Nirót nem akarták beengedni Oroszországba

A színész Stone című filmjének népszerűsítésére érkezett külön repülőgépen.

A pénteki fennakadást vízuma formai hibája okozta: nem jól tüntették fel a beutazás dátumát. A színész végül két óra múltán mégiscsak beléphetett az országba. A hétfői lapok szerint egy hétköznapi halandót alighanem egyszerűen visszafordítottak volna.

De Niro Rómából eleve többórás késéssel indult Moszkvába, s így csak hajnali háromra érkezett a tiszteletére rendezett vacsorára, ahol megjelent az egész moszkvai beau monde, vagyis azok, akiket az ilyen eseményekre meg szoktak hívni, s akik a meghívásnak feltétlenül eleget is szoktak tenni.

A meghívottak addig ettek-ittak az unalmas várakozás alatt, amíg egyeseket a sofőröknek kellett autóikhoz támogatni.

De Niro megérkezvén egy keveset engedte magát fotózni, ha már a fotósok kitartottak, majd egyetlen szó nélkül visszavonult egy különterembe.

A látogatás szervezői elmondták: az amerikai színész az egyik legigényesebb vendégnek bizonyult: előre hosszú listát küldött kívánságaival, s egyebek között azt kérte, hogy a Kremlre nyíló kilátást biztosító szálló legjobb lakosztályában helyezzék el.

Becsületére legyen mondva: a reggelig tartó vacsora után korán felkelt, és elindult megnézni Moszkvát, de autóban, mivel igen náthás volt. Délben a Nobu étteremben ebédelt, amelynek résztulajdonosa.

Este megjelent az új Vegas bevásárlóközpont megnyitóján, a vörös szőnyegnél a biztonsági emberek alig tudták visszatartani az érdeklődőket, hátrahagyta aláírását a “Sztárok fasorában”, s újra visszavonult egy különterembe.

A film bemutatóját De Niróval akarta megnézni Nyikita Mihalkov Oscar-díjas filmrendező, aki a pénteki bankettre egyéb elfoglaltsága miatt nem ment el, s aki a moziról is lekésett. A kijáratnál De Niro csak néhány szót szólt hozzá, majd elrohant. “Ilyet még én, Oroszország közkincse sem engedek meg magamnak” – mondta Mihalkov sértődötten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik