Szórakozás

Pánikban a pornóipar: AIDS-es az egy egyik színész

Felfüggesztette a filmforgatást a dél-kaliforniai pornóipar két legnagyobb stúdiója, miután kedden pozitívnak bizonyult az egyik szereplő HIV-tesztje.

Az AIDS-fertőzést a pornóipar által fenntartott Felnőttipari Orvos-egészségügyi Alapítvány (AIM) San Fernando Valley-i klinikáján szűrték ki. Az érintett pornószínész nevét és nemét nem hozták nyilvánosságra.

Jennifer Miller, a klinika szóvivője a The Los Angeles Timesnak elmondta, az intézmény megpróbálja feltérképezni, hogy kivel létesíthetett nemi kapcsolatot a szereplő.

Tavaly egy pornószínésznő bizonyult AIDS-esnek, 2004-ben pedig több szereplő esetében is megállapították a fertőzöttséget. Akkor több kaliforniai felnőttfilm-vállakozás is leállt – jelentette az ABC televízió.

A pornóipar képviselői szerint a filmek szereplői aktus közben azért nem viselnek óvszert, mert a fogyasztók szerint az “lehangoló”.

A pornófilmek szereplőinek egyébként tesztekkel kell bizonyítaniuk, hogy a forgatások előtt 30 nappal semmiféle, nemi úton terjedő betegségük vagy fertőzésük nem volt. A kaliforniai munkaegészségügyi hatóság fontolóra vette, hogy a pornószínészek számára ugyanúgy előírja a kondom viseletét, mint ahogy azt az orvosok esetében a védőkesztyűvel tette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik