Szórakozás

Íme az első fotók Angelina Jolie forgatásáról

Az amerikai People magazin közölt először fényképeket a színésznő budapesti forgatásáról pénteken.

Az első fotón a 35 éves színésznő a készülő alkotás operatőrével és segítőivel látható egy forgatási helyszínen, a másik fényképen pedig egyenruhás fegyveresek ülnek egy asztal körül, miközben egy haditervet vitatnak meg.

Angelina Jolie egy héttel ezelőtt kezdte meg első rendezői munkájának forgatását Magyarországon. A készülő filmnek még nincs címe, egyelőre annyit tudni róla, hogy a szerelmi történet a boszniai háború idején játszódik.

A forgatás első jelenete egyébként egy budapesti árvaházban játszódik, a film producere pedig az Oscar-díjas Graham King, aki azt mondta, “Angelina az egyik legtehetségesebb filmes, akivel valaha együtt dolgozott.”

Az alkotás főszereplői európai színészek, köztük Zana Marjanovic, aki “A hó” című filmben játszott, illetve “Az ember gyermekei” egyik sztárja, Goran Kostic, valamint a “Batman: Kezdődik!” és a Mission: Impossible című filmekben szereplő Rade Serbedzija.

Az exkluzív fotókat a People magazin oldalán lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik