Szórakozás

Képtelen együtt dolgozni Claudia és szeretője?

A pszichológus szerint nagyon nehéz időszak elé néznek.

Bár Liptai Claudia és a Mokka szerkesztője, a családos B. Péter a botrány kirobbanása után szakítottak, a mai napig együtt kell dolgozniuk. Ez pedig mindkettejük dolgát megnehezíti.

A Borsnak nyilatkozó egyik munkatársuk szerint feszült légkör uralkodik a stúdióban, a korábban megszokott felhőtlen hangulat már múlté, ráadásul Claudiának a kollégák rosszalló pillantásait is el kell viselnie. „Mindketten itt dolgoznak, együtt csinálják végig az adásokat, borzasztó kínos az egész…” – mondta a lapnak korábban egy a neve elhallgatását kérő munkatárs.

„Nagyon nehéz lesz ezen túllépniük, és úgy folytatni a munkát, mintha mi sem történt volna. A szerelmi háromszögekből valaki mindig vesztesként jön ki, ebben az esetben ez nyilván Claudia, hiszen Péter a feleségével marad. Tüskék vannak mindenkiben, főleg Claudiában, így nehéz lesz a közös munka” – árulta el dr. Rusz Edit, a Blikk pszichológusa.

A csütörtökön megjelent hot! információi szerint B. Péter már kérte, hogy helyezzék át egy másik produkcióba, ezt a hírt azonban a TV2 határozottan cáfolta.

„A Mokka csapatából senki sem jelezte, és tudtunkkal nem is fontolgatja, hogy máshol szeretné folytatni pályafutását” – mondta Koltay Tamás szóvivő.

Közben a Bors azt írja, hogy többek között Kovács Áron neve is szerepel azon a listán, ami Liptai Claudia állítólagos hódításairól szól. A sztárok a fejükre estek műsorvezetőjének a felesége nyilatkozott is az ügyben: “Nem gondolom, hogyha egy nő vérmesebb, akkor minden férfira ráugrik. Van sok rossz véleményem különféle nőkről, ám miután Liptai Claudiával jó a viszonyunk, nem tudnám elképzelni, hogy ezt meg tudná tenni. Ahhoz nagyon pofátlannak kellene lennie. De ami a legfontosabb, ismerem a férjemet, neki van annyi erkölcsi tartása, hogy nem hozna bennünket ilyen helyzetbe. Ezért amikor én is hallottam ezeket a rossz ízű pletykákat, tulajdonképp viccesnek találtam” – magyarázta az asszony a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik