Szórakozás

Megbocsátották Stohl András bűneit

Újra gyerekeknek játszik a színész.

Úgy tűnik a Nemzeti Színházban elfelejtették Stohl drogügyét és súlyos közlekedési balesetét, ugyanis Buci újra játszhat a gyerekeknek – írja a Bors.

„Tavasszal elmaradtak azok a gyermekelőadások, amelyekben Stohl András is játszott, most azonban újra műsorra tűzzük őket. Szereplőváltozás nem lesz, ugyanúgy Stohl alakítja majd a karaktereket, mint korábban. Azoknak, akik még tavasszal nézték volna meg az előadásokat, akkor visszaváltottuk a jegyét, ha most szeretnék megnézni, újra belépőt kell vásárolniuk a produkciókra” – tájékoztatta a lapot Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője.

Stohl októberben két gyermekdarabban is közönség elé áll. A színész a Holdbéli csónakos című produkcióban Vitéz László bőrébe bújik majd, a Berzsián és Dideki című darabban a címszerepet, Berzsiánt, a költőt alakítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik