Szórakozás

Keresztény “Disneyland” épül Mallorcán?

A spanyol sziget keleti részén nyithat meg Európa első vallásos vidámparkja.

Capdepera község a kivitelezéshez már kiválasztott egy nemzetközi befektetői csoportot – adta hírül az El Mundo című spanyol lap.

A hét hektárnyi területen, amely egykor szemétlerakó hely volt, felépítik többek között Jeruzsálem városának és a Siratófalnak a mását. A tervek szerint előadás keretében bemutatják a keresztre feszítést és az utolsó vacsorát is.

A várhatóan tíz millió euróba kerülő projekt példaképe a Buenos Aires-i Tierra Santa (Szent Föld) nevű park.

Josep Gallego, Capdepera polgármestere támogatja az ötletet, de közlése szerint erről még a városi tanácsnak is szavaznia kell, illetve a környék hoteltulajdonosait és kereskedőit is meg kell nyerni az ügynek.

A mallorcai püspökség támogatja a terveket, mivel – mint ahogyan kinyilvánította – a park hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek közelebb kerüljenek Jézushoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik