Szórakozás

Brad Pitt is őt akarta

Sarah Polley, a Váratlan utazás sztárja mindössze hatéves volt, mikor édesanyja beprotezsálta egy produkcióba. A kislány azonnal belopta magát mindenki szívébe.

Sarah Polley mindig is színésznő szeretett volna lenni, ám így utólag azt mondja, inkább élte volna a civil gyerekek életét. Sorsdöntő pillanat volt az életében, amikor édesanyja segítségével beválogatták egy kanadai produkcióba. A protekcióra azonban nem volt sokáig szüksége, tehetségével hamar lenyűgözött mindenkit. Így kapta meg tízévesen a Váratlan utazás főszerepét, amellyel egy csapásra világhírű lett, és persze nagyon gazdag.

Bár a sorozatot időközben otthagyta – nem tudott azonosulni a stúdió elvárásaival -, karrierje azóta is töretlen. A legnagyobb kanadai rendezők versengtek a kegyeiért, és persze Hollywood is ostromolni kezdte, Polley azonban a mai napig ellenáll a film fővárosának.

Cameron Crow két világsztárt is veszített, mikor felkérte Pollyet a Majdnem híres főszerepére, hiszen a színésznő mellett Brad Pitt is nemet mondott, miután kiderült, hogy nem Polley lesz a partnere.

Sarah évente három-négy filmet forgat, emellett pedig forgatókönyvet ír és rövidfilmeket rendez, magánélete azonban közel sem ilyen sikeres, nemrég vált el szakmabeli férjétől.

A Váratlan utazás, a Lucy Maud Montgomery regényéből készült kanadai sorozat a XX. század elején, Avonlea városkában játszódik. Sarah Stanley (Sarah Polley), miután elveszti édesanyját, a Prince Edward szigetén lévő városkába érkezik, és a kissé erőszakos és konzervatív Hetty King (Jackie Burroughs) gyámsága alá kerül. A humorban és váratlan fordulatokban bővelkedő történetet és a bájos, szeretnivaló karaktereket a STORY TV4-n láthatják minden hétköznap 15.40 –kor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik