Szórakozás

Zámbó Jimmy válni akart halála előtt?

Az énekes halálának szemtanúja szerint Jimmyt úgy érte a halál, hogy közben terveket szőtt, és teljesen új életet akart kezdeni.

„November végén, december elején már panaszkodott arra, hogy nincs rendben a házasságuk. Emlékszem a szavaira, fát vágott a kandallóhoz, s azt mondta: nem boldog. Szereti a feleségét, de viszonzást nem érez. A hétköznapi viták egyre inkább elmélyültek, ami miatt rettentően letört volt. A barátok között számos olyan házaspárt látott, akik boldogok voltak, ezért nem értette, hogy ő miért nem lehet az. Új életre vágyott, el akart válni! Végül már csak a gyermekei tartották benne a lelket, akiket tisztességgel akart felnevelni, az élet azonban nem így hozta” – mondta Hulé Éva a Napi Ásznak.

Zámbó Tihamér szerint valóban szó esett Jimmy és Edit válásáról. Testvére többször is említette neki, hogy szeretne ily módon is új életet kezdeni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik