Szórakozás

Mentés közben haltak meg az orosz matrózok

Egy vontatóhajó 14 fős legénységéből 11 életét vesztette, amikor egy halászhajó megmentésére sietett.

Az Alekszej Kulakovszkij vontatóhajó elsüllyedt, 14 fős legénységéből 11 életét vesztette pénteken, mert a hajón nem volt elegendő hőszigetelő ruha, amikor egy bajba került halászhajó megmentésére sietett a Laptyev-tengeren.A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap szombati beszámolója szerint a vontatóhajó utasítást kapott, hogy siessen a Lena folyó torkolatánál bajba került halászhajó segítségére. Mire odaért, már a helyszínen volt egy tankhajó.

Hirtelen vihar tört ki, ezért a vontatóhajó lehorgonyzott. Éjjel két óra körül azonban áram nélkül maradt, feltehetően rövidzárlat miatt, kormányozhatatlanná vált, és süllyedni kezdett. Mindez Tyikszi kikötőtől mintegy 35 kilométerre történt.

Éjszaka a helyszínre küldött mentőhelikopter három embert kimentett. “Talán többet is kimentett volna, de az emberek megfagytak, mert a vontatóhajón a 14 fős személyzet számára mindössze két hőszigetelő ruha volt. A tengervíz hőmérséklete ott most 4 Celsius-fok, és vihar dúl” – írta a moszkvai lap.

A vontatóhajó személyzetéhez két nő is tartozott, a legtapasztaltabb tengerész a 30 éves kapitány volt. A hajnali órákban egy helikopter még megtalált két mentőcsónakot, üresen. A motorhiba miatt bajba jutott halászhajó jobban járt: a hibát már kijavították, mire a többi hajó a helyszínre érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik