Szórakozás

Náci filmmel űznek gúnyt a Megasztárból

A szlovákiai Csak Van együttes nem írta alá a TV2 által kínált szerződést, s egy Hitler-film átiratával űz gúnyt a Presser, Mester, Eszenyi, Friderikusz négyesből.

Még el sem kezdődött a Megasztár elődöntője, máris botrányt okozott a tehetségkutató egyik zenekara. A Csak Van kiszállt a műsorból. Pedig a dunaszerdahelyi fiúk produkciója lenyűgözte a zsűrit.

„A dokumentum sok pontjával nem értettünk egyet, főképp az bökte a csőrünket, hogy a producerek bármikor lecserélhetik valamelyik tagunkat. A Csak Van hobbizenekar, összeszokott társaság, nincs kedvünk ahhoz, hogy irányítsanak, szétrobbantsanak bennünket” – mondta a Borsnak Bíró Szabolcs, a Csak Van tagja.

A fiúk A bukás – Hitler utolsó napjai című mozifilm egyik jelenetét újrafeliratozva tették közzé a műsorról alkotott véleményüket. A legnagyobb internetes videomegosztó portálra felkerült filmben Hitler a TV2-t személyesíti meg, négy SS-tiszt pedig a zsűritagokat alakítja.

„Aki elolvasott életében legalább másfél könyvet, az nem ír alá ekkora sületlenséget” – dorongolja le Hitler a tiszteket a megasztáros szerződés miatt. A csapat iróniával tálalja a történteket: Hitler elhízott tolószékesnek, kopaszodónak és munkanélküli bloggernek aposztrofálja a Csak Van tagjait, majd így zárja beszédét: „Azt sajnálom a legjobban, hogy most már bárki elhívhatja őket fellépni. Imádkozzatok, hogy az RTL Klub ne legyen köztük!”

A TV2 taszítónak tartja a filmet.

„A zenekar tagjai magukat minősítik ezzel az ízléstelen párhuzamállítással. Szánalmas és visszataszító, hogy az amúgy ügyes muzsikusnak bizonyuló fiatalemberek így próbálnak maguknak ingyenreklámot kicsikarni, ahelyett, hogy a zenei teljesítményükkel érvényesülnének” – reagált Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik