Szórakozás

Luxuskúrával kényeztetik az ejtőernyős szamarat

Bő két héttel látványos ejtőernyős repülése után luxusistállóban pátyolgatják Oroszország leghíresebb szamarát.

A Kreml tulajdonában lévő, állatok számára létesült wellnessközpontban többek között masszázzsal és biotakarmánnyal kényeztetik Anapkát Moszkva közelében – jelentette az orosz média.

Amint hírlik, a kúra után a szamár áttelepül Nagy-Britanniába. A The Sun című brit bulvárlap saját állítása szerint megvette Anapkát, és az előírt vesztegzár lejárta után be akarja vitetni a szigetországba a négylábút.

Az egyik dél-oroszországi strandon végrehajtott ejtőernyős akció világszerte felháborította az állatvédőket. Egy reklámakció szervezői motorcsónakkal húzták fel a magasba az ejtőernyős szamarat, majd egy fél órán át keringették az Azovi-tenger partján fekvő strand felett. Ezzel akartak hírverést csapni motorcsónakos ejtőernyőzéssel (parasailing) foglalkozó vállalkozásuknak.

A landoló szamár kétségbeesetten üvöltött a félelemtől, majd a parttól néhány méterre a vízbe pottyant. Alig volt benne élet, amikor sikerült kihúzni a fövenyre – mondta akkor a krasznodari rendőrség szóvivője. A laza orosz állatvédelmi törvények miatt a férfiak büntetés nélkül megúszták az állatkínzást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik