Szórakozás

Fesztiválozni hívták a jóspolipot

Díszvendégnek hívták a németországi Oberhausen állatkertjének lábasfejűjét Spanyolországba.

Carballino városkában minden évben polipfesztivált rendeznek. És mivel Paul megjósolta a spanyolok világbajnoki győzelmét a focivébén, a polgármester meghívná az ünnepségre.

A látnoki képességekkel bíró polipnak augusztus 8-án lenne “jelenése” a galíciai városban. Pault máris díszpolgárrá választották a helyiek, és néhány üzletember máris gyűjtést szervezett, hogy megvehessék a nyolclábút. Eddig mintegy 30 ezer euró (8,3 millió forint) gyűlt össze. Spanyolországban nagyon népszerű a brit születésű, ám Oberhausenben felcseperedett csodapolip: egyre több helyen kezdik árulni műanyag mását.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a németek elengedik-e Pault a hosszú útra. A lábasfejűt ráadásul a minap nyugdíjazták is. Az állat ugyanis már két és fél éves. A polipok átlagéletkora pedig mindössze három év. Mások ugyanakkor amiatt aggódnak, hogy a spanyol út alatt Paul nem lenne biztonságban: Galíciában ugyanis nagy ínyencségnek számít a polip. A helyiek főzve, vékony szeletekre vágva, paprikával, olívaolajjal és forrázott paradicsommal eszik a legszívesebben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik