Szórakozás

Boros búcsút akar inteni a Bumerángnak

Több mint egy évtized után befejezi rádiós pályafutását Boros Lajos, aki öregnek érzi már magát.

Boros Lajos már csak három évig kívánja ébreszteni a hallgatókat. Mindezt az Őszintén Szily Nórával című műsorban vallotta be, ahol feleségéhez és Bochkor Gáborhoz fűződő kapcsolatáról is beszélt.

“Eddig a pillanatig nincs még egy ember, aki ennyi időt töltött Bocsival, mint én. Én egy dolgot tettem: távol tartottam őt magamtól. Egyszer volt a lakásomon, nem kell neki mindent tudnia rólam. Tudtam a csajozós korszakomból, hogy addig vagyok érdekes, amíg titkom van. Nem lehetsz maradéktalanul őszinte valakivel, mert unalmassá válsz. Én taktikáztam” – vallotta be Boros.

“Minden reggel beülök a mikrofon mögé, és nem tudom, honnan jön egy olyan dolog, amire nekem azonnal reagálnom kell. A kíváncsiságom azonban már fogy. Ez a szerződés három év múlva lejár, az én döntésem pedig az, hogy utána reggeli műsort már nem vezetek” – mondta Boros, majd hozzátette: valami azért még hiányzik az életéből. “Nem vagyok fáradt, de öregszem, és már hosszasan tudok betegségekről beszélgetni. Azt azonban érzem, hogy valami nagy dobást még kéne csinálni!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik