Szórakozás

157 évesnek mondja magát az indonéz asszony

Az asszony saját állítása szerint még dolgozgat a háza körül, és ahogy egész életében tette, most is cigarettázik.

A népszámlálást végző összeíróknak azt mondta az idős nő, hogy ő 1853-an született. Ekkor mutatták be Verdi Traviata című operáját Velencében, ekkor robbant ki a krimi háború, és ekkor helyezték el az első útjelző táblákat San Franciscóban. “Nincs hiteles bizonyíték, ami megerősíteni az állítását, de nehéz kétségbe vonni az ő és 108 éves fogadott lánya nyilatkozatát”- mondta a statisztikai hivatal egyik vezetője, Jhonny Szardjono hétfőn.

“Az életkora ellenére kiváló a memóriája, tisztán lát, és a hallásával sincs gond. És folyékonyan beszél flamandul” – mondta Szardjono arra utalva, hogy Indonézia holland gyarmat volt 1945.-ig. A statisztikus szerint azért nincsenek meg a születését igazoló papírja, mert állítása szerint elégette azokat, hogy elkerülje megtorlást az 1965-ös kommunista hatalomátvételi kísérlettel indokolt katonai puccs idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik