Szórakozás

Stohl András kitüntetést kap!

A Magyar Oscarnak nevezett Gundel művészeti díjat veheti át május végén Stohl András.

A zsűri elnöke Szinetár Miklós szerint Stohl szakmai teljesítménye nem keverhető össze a karamboljával. A Nemzeti Színház tagja a Csörgheő Csuli megformálásáért veheti át a díjat – írja a Bors.

Az idén kilencedik alkalommal kiosztott díjat, Stohl mellett Mészáros Márta, Makk Károly és Papp Vera kapja majd. Az ünnepélyes átadóra május 31-én kerül sor.

A díjat korábban olyan nagyszerű színészek kapták meg, mint Törőcsik Mari, Garas Dezső, Tordy Géza, Haumann Péter vagy Bács Ferenc.

A Bors értesülései szerint Stohl András nem vesz részt az eseményen, ami Szinetár Miklós szerint rossz döntés.

“A díjat a zsűri még a baleset előtt ítélte oda. Ez a díj az éves teljesítményt ismeri el, amit András egy kiváló alakításért kapott, mint színművész. A díjat a kuratórium tagjaival egyetértésben ítéltük oda. Meggyőződésem, hogy a színészi teljesítménye nem keverhető és keverendő össze ezzel a szerencsétlen balesettel. Azzal kapcsolatban a hatóságok meghozzák a megfelelő ítéletet. A színészi teljesítményét viszont egy szakmai zsűri ítélje meg” – mondta Szinetár Miklós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik