Szórakozás

Gyanúsítottként hallgathatják ki Stohlt!

Pénteken, de lekésőbb hétfőn kell beszámolnia a rendőröknek a karambolról. A színész-műsorvezető közepesen ittasan vezetett.

Várhatóan pénteken gyanúsítottként hallgathatják ki a május 8-án, Fót közelében közúti balesetet okozó S. Andrást, aki az elsődleges adatok alapján ittas állapotban vezetett – közölte Dunakeszi rendőrkapitánya szerdán az MTI-vel.

Stohl András színész-műsorvezető a karambol estéjén az MTI telefonos megkeresésére elismerte, hogy ő a hibás a balesetért. Hozzátette: rettenetesen sajnálja a történteket és nagyon szégyelli magát.

Kovács László rendőrkapitány elöljáróban elmondta, hogy a vonatkozó szabályok szerint a rendőrség S. Andrásként említi a büntetőeljárás alá vont színészt, aki nem adott a hatóságoknak felhatalmazást teljes neve közlésére. Ezt a tényt annak ellenére is figyelembe kell venni, hogy közszereplőként ő maga arccal és névvel számos médiumnak nyilatkozott, sőt, elismerte, hogy ő okozta a két ember sérülésével járó karambolt.

A rendőrkapitány leszögezte: az ügyben eljáró dunakeszi kapitányság csak és kizárólag a nyomozás bizonyos fázisaiban rendelkezésre álló egyértelmű bizonyítékokra hagyatkozhat. Mivel a meghallgatni kívánt hat-nyolc tanú közül többen már vallomást tettek, az általuk elmondottak, illetve az S. András vérében kimutatott “közepes”” alkoholszint alapján előreláthatólag pénteken, de legkésőbb hétfőn közúti baleset okozásával, illetve ittas vezetéssel gyanúsítja meg a rendőrség az eddig tanúként kezelt színészt.

Gyanúsítottá való “átminősítését” támasztja alá az is, hogy a műszaki szakértő első ránézésre nem talált műszaki hibát S. András kocsiján, és maga az érintett sem említette, hogy bármiféle baja lett volna az autójának – fűzte hozzá Kovács László, hangsúlyozva, hogy a végleges szakvéleményre körülbelül még egy hetet várni kell.

Péntekig biztosan várni kell arra is, hogy a levett vér-és vizeletmintából kimutatható volt-e bármilyen pszichotróp anyag, és időt igényel a balesetben súlyosan megsérült férfi állapotáról szóló orvos szakértői vélemény elkészítése is – jegyezte meg a rendőrkapitány. Egyelőre annyit tudni, hogy az útról az árokba lökött autóban ülő férfi nyolc napon túli sérüléseket szenvedett, ám hogy a sérülései közül bármelyik maradandónak bizonyul-e, azt nem – tette hozzá.

Fontos, akár újabb mozzanatokra világíthatnak rá a még hátralévő tanúmeghallgatások is – jegyezte meg a dunakeszi rendőrkapitány. A baleset bekövetkeztekor a helyszínen sofőrként, utasként, vagy szemtanúként jelenlévők mindegyikét kikérdezik – mondta Kovács László, aki megerősítette, hogy a színész-műsorvezető élettársát – mint tanút – is meghallgatták már. A hölgy szavaiból, illetve az eddig rendelkezésre álló információkból még nem bizonyítható egyértelműen, hogy S. András azt a látszatot akarta-e kelteni, mintha élettársa ült volna a volánnál azon a bizonyos hajnalon – fogalmazott a rendőrkapitány.

A büntetőeljárás már megindult, remélhetőleg pénteken vagy hétfőn gyanúsítotti vallomás is társul hozzá, ám hogy a közúti baleset okozásán és az ittas vezetésen kívül más bűncselekményekkel is meggyanúsítják-e az ismert személyiséget, az csak a bizonyítékok teljes körű begyűjtése után mondható meg – közölte Kovács László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik