“Úgy történt, hogy tavaly novemberben egy Pozsonyi úti étteremben ültem, amikor odajött hozzám Dévényi Tibi bácsi, aki arról mesélt nekem, hogy milyen is a nyugdíjas élet. Teljesen elcsodálkoztam azon, hogy nyugdíjba ment, ő pedig megkérdezte tőlem, hogy én még miért nem vagyok az. Erre közöltem vele, hogy azt sem tudom, hogyan kell nyugdíjba menni. Felvilágosított, hogy a könyvelőmnek kell szólnom, aki elintézi. Rájöttem, hogy Tibi bácsinak teljesen igaza van, hiszen minek is fizetnék járulékot, amikor jár nekem a nyugdíj, így az állam fizet nekem” – mesélte nevetve a Tanár úr.
“Ez az egész azért furcsa, mert amikor a feleségem korengedménnyel nyugdíjba ment, mondtam neki, hogy mekkora ciki nekem egy nyugdíjassal ágyba bújni, erre tessék, már én is az vagyok! Meg kell mondjam, nem jártam rosszul, hiszen sokat nyomott a latban, hogy hosszú éveken át voltam a Magyar Rádió főmunkatársaként az öt legjobban fizetett ember egyike. A nyugdíjam több mint kétszázezer forint. Tekintve, hogy eddig háromszázat fizettem járulékként, így félmillióval beljebb vagyok, amióta nyugdíjaztak” – mesélte el Henrik a Napi Ásznak.