Szórakozás

Washingtonban is egybekelhetnek az azonos nemű párok

Már Washingtonban is egybekelhetnek a keddi naptól az azonos nemű párok egy múlt héten megváltoztatott törvénynek köszönhetően.

Az amerikai főváros – mint önálló szövetségi kerület – Connecticut, Iowa, Massachusetts, New Hampshire és Vermont állam után a hatodik olyan térség az Egyesült Államokban, ahol engedélyezik az azonos neműek házasságát.

A meleg és leszbikus párok múlt szerdán fordulhattak először házassági engedélyért a bírósághoz, ám mivel az engedély kiadása legalább három munkanapot vesz igénybe, az első házasulandók kedden kaphatták meg a ceremóniához szükséges papírokat. A bíróság szóvivője szerint keddre 150 pár rendelkezett a megfelelő engedéllyel.

A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek képviseletével foglalkozó Human Rights Campaign szervezet irodájában reggelre három esküvőt jegyeztek elő, de többen közölték, hogy szertartásra nincs szükségük – korábban megtartották -, már csak a törvényszéki igent akarják kimondani.

A bíróságon mindössze egy 15 személy befogadására alkalmas házasságkötő terem van, de az ugyancsak zsúfolt lesz a következő hetekben. Rendesen négy-hat esketést végeznek naponta, de a számítások szerint ez most jó ideig legalábbis megduplázódik.

Az azonos neműek ceremóniájára készülve a hivatalos esküvői szöveg befejező szavait is megváltoztatták. Ahelyett, hogy a párt “férjnek és feleségnek” neveznék, “törvényes házasokká” nyilvánítják őket – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik