Szórakozás

Kidobták Brünot az Oscarról

Nicolas Chartierhez hasonlóan, Sacha Baron Cohen is a tévéből fogja nézni az Oscar-díj átadót. A szervezők ugyanis nem díjazták azt az ötletet, hogy a színész női na'viként jelenjen meg az ünnepségen.

Az Avatar rendezője elleni támadásként értékelte Sacha Baron Cohen produkcióját az Oscar-gála szervezőbizottsága. A színész úgy készült, hogy egy nőnemű na’vi bőrébe bújva prezentálja majd a díjat, amit Ben Stillerrel kellett volna átadnia. Kettejük kis produkciója alatt Cohen na’viul beszél, amit Stiller fordított volna. A jelenet végén a slusszpoén az volt, hogy a Cohen-féle na’vi bejelenti Cameron gyerekével állapotos.

A gála szervezői nem szerettek volna beleszaladni egy esetleges botrányba, ezért jelezték Sachanak, hogy a produkciót nem mutathatja be. Mindezt már csak azért is, mert – ahogy egy informátor elmondta – Cameron egyáltalán nem az a magában puffogó típus, ha sértődésről van szó. Megkérdezték a rendezőt is a dologról, aki azt mondta, hogy ha Baron Cohen az Avataron akar mókázni, azzal neki semmi baja sincs. Mindazonáltal jelezte, hogy semmi köze a színész kizárásához.”

Brüno tehát kreatív nézeteltérések miatt, már biztosan kihagyja a 2010-es Oscar-gálát, helyette inkább Londonban marad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik