Szórakozás

Íme Paudits Béla utolsó utáni interjúja

Az egykoron ünnepelt színész most húsbavágó szegénysége miatt állt kamera elé. Állítólag utoljára.

Paudits Béla legutóbb tavaly decemberben nyilatkozott arról, hogy számára megváltás lenne a halál. Az akkori interjúban azt mondta, hogy utoljára nyilatkozott a sajtónak, tegnap este a Fókuszban azonban egy újabb beszélgetést láthattunk vele. Ez volt állítása szerint az utolsó utáni interjú, amellyel azt akarta tudatni az emberekkel, hogy nem ilyen időskort érdemelt volna.

A Jászai Mari-díjas, egykoron ünnepelt színész ma egy kis budapesti lakás penészes falai közt húzza meg magát, amely még szigeteléssel sem rendelkezik. Bélának komoly fájdalmai is vannak, hiszen hiába esett át az elmúlt hónapokban több tucat műtéten, még mindig nem sikerült teljesen felgyógyulnia gyomorfekélyéből. Ám a legnagyobb fájdalma mégis az, hogy kevéske nyugdíjából a közüzemi számlák kifizetése után elosztva csak napi négy forintja marad arra, hogy élelmiszert és egyebeket vásároljon. Elkeseredettségében Paudits Béla azt mondta: ha nem változik meg a helyzete, hamarosan egy szociális otthonba kerül vagy egyszerűen csak felköti magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik