Szórakozás

Kasza Tibi: Nem foglalkozom a rosszindulatú kritikákkal

kasza-tibi(960x640)(3).jpg (kasza tibi)
kasza-tibi(960x640)(3).jpg (kasza tibi)

A hétfőn saját show-val debütált házigazda érezte magán a túlzott igyekezetet, ami szerinte az első adások velejárója.

Kasza Tibi már a műsor forgatásakor tisztában volt vele, hogy nem egy könnyű műfajban mutatkozik be showműsora házigazdájaként. Az énekes nem a visszajelzésekre, hanem a saját érzéseire alapozott a SuperTV2-n futó Kasza! című műsor első adásának adás megítélésekor.

“Alapvetően nem mások visszajelzéseire támaszkodom, hanem a saját megérzéseimre. Az első adásban azt éreztem, hogy nagyon igyekszem. Rólam azt kell tudni, hogy amikor nem igyekszem, akkor is igyekszem, ezért ha már szándékosan is nagy bennem az igyekezet, akkor az kifelé nagyon látszik. Akkor vagyok igazán elememben, amikor laza és kötetlen helyzetben érzem magam. Szerintem természetes, hogy az első néhány adásban keressük a hangvételt, azt, hogy hová fejlődhet a műsor. Rengeteg jó visszajelzést kaptam és persze érkezett olyan is, amiben szóvá tettek egy-két dolgot. Azt gondolom, hogy nem kell görcsösen foglalkozni a kritikákkal, az építő jellegű dolgokat meg kell fontolni, a többit pedig el kell engedni” – mesélt az első adás tapasztalatairól a szextitkok után is kérdezősködő Kasza Tibi.

Fotó: TV2

A műsorvezető azt is hozzátette, a csatorna továbbra is bízik benne, a nézettségi adatok pedig nagyon kedvezően alakultak.

“A Kasza! nyitó adásának nézettsége megtriplázta a csatorna átlagnézettségét. Az öt és fél százalékos közönségarány a 18-49-es célcsoportban úgy gondolom, egy induló műsor első adásához képest is nagyon jó szám. Nagyon lelkesen folytatjuk tovább a forgatásokat és biztos vagyok benne, hogy néhány adás után már mindenki azt a laza Kasza Tibit látja a képernyőn, amilyen egyébként a képernyőn kívül is vagyok” – tette hozzá az énekes.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik