Szórakozás

Három hét és kezdődik az X-Faktor

Szeptember 7-én útjára indul az X-Faktor 2013-as, negyedik évada.

Idén a nézők számos újdonsággal találkozhatnak, köztük a megújult mentorgárdával – olvasható az RTL Klub közleményében.

A mentori teendőket Tóth Gabi, Alföldi Róbert, Szikora Róbert valamint a 2012-es X-Faktor győztesének mentora, Geszti Péter látja el.A két estés élő show műsorvezetői Lilu és Istenes Bence lesznek. Bár mindkettőjük évek óta vezet műsort az RTL Klubon, ez az első alkalom, hogy a páros együtt dolgozik.

“Bencével hamar megtaláltuk a közös hangot. Szerintem jól kiegészítjük egymást, hiszen még a humorunk is hasonló. Örülök, hogy vele vezethetek műsort, ráadásul az X-Faktort” – árulta el Lilu, akinek műsorvezető-társa, Istenes Bence is várja már a show kezdetét.

“Hatalmas öröm számomra, hogy az X-Faktorban műsorvezetőként bizonyíthatok. Az pedig külön öröm, hogy Liluval vezethetem a műsort, akivel mindig is egy húron pendültünk. Mindemellett pedig az After X-t is én vezetem, ahol minden kulisszatitokra, apró részletre fény derül majd. Ígérem, hogy a versenyzők és a mentorok is “vallani fognak” – tette hozzá Istenes Bence.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik