Szórakozás

Rékasi Károly igazi motoros lett

A színész egy többezer kilométeres túrán bizonyította, hogy igazi vad motoros lett belőle.

Rékasi Károly bár már a főiskolai évek alatt megszerezte a motoros jogosítványt, a múlt hónapig alig ült motoron. Nemrég mégis barátjával kettesben vágtak neki egy több mint kétezer kilométeres motoros túrának Ausztrián, Svájcon és Olaszországon keresztül.

“A túra előtt egy hónappal vett rá a barátom, hogy üljek újra motorra. Elkezdett tanítgatni, hiszen bár megvolt már a jogosítványom, nem nagyon ültem motoron. A tanítgatás közben találta ki, hogy menjünk el kipróbálni a kanyarokat is, de akkor már legyen messzebb az úti cél, hogy igazi kanyarokat vehessünk be” – mesélte a StoryOnline-nak Rékasi Károly, aki a túra alatt bizony kemény helyzeteket is átélt. – “A kanyarokban eleinte mondogattam magamnak, hogy ‘Döntöd és nem fordulsz’, később viszont már egyre jobban ment. Persze nem úsztam meg veszélyes helyzet nélkül, az egyik kanyarban ugyanis túl lelkesen döntöttem a motort és az aszfalt elkapta a lábamat, de szerencsére olyan ruha volt rajtam, hogy nem ért komolyabb sérülés.”

Fotó: Facebook

Rékasi Károlynak olyannyira maradandó volt az intenzív motorozás élménye, hogy augusztusban újabb túrát terveznek barátjával, akivel néhány vicces helyzetet is átéltek a hosszú út során.

“Józsi barátom nem pillesúlyú, ráadásul a motorja is van vagy 450 kiló, és így ketten együtt meglehetősen robosztus párost alkotnak. Néztem is nagyot, amikor a sok doboz közül, ami a motorra volt erősítve, az egyikről kiderült, hogy az bizony Józsi párnatartó doboza. Kispárnája nélkül ugyanis sehová nem megy. Nos, egyszer mégis ott hagyta az egyik szálláson és ez csak a következő állomásunkon derült ki. Természetesen vissza kellett motorozni érte” – mesélte nevetve a színész, aki már vőfélyként is kipróbálta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik