Szórakozás

Bajor Imre: Ritkán iszom!

Július elsejétől bűncselekménynek számít az ittas vezetés. Az ezzel kapcsolatos kampány egyik arca pedig nem más, mint Bajor Imre

“Végigutaztam az életem – kezdte a Hír24-nek Bajor Imre – De feddhetetlen vagyok, ugyanis nincs jogosítványom. Mindig egy olyan embert engedek a volán mögé, akiben feltétel nélkül megbízom. Sajnos – ahogy szinte mindenkinek – nekem is vannak olyan ismerőseim, akiknek volt már balesete. Ezért is csatlakoztam ehhez a kampányhoz, ahogy tettem ezt korábban is” – tette hozzá a színész, aki azt is elárulta, hogy ő nagyon ritkán iszik alkoholt.

“Amikor nagyon meleg van, akkor alkalmanként jól esik egy hideg sör, de egyébként nem szoktam inni. Ha mégis, akkor nagyon rá kell magam szánni és általában valamilyen fontos alkalom miatt” – mondta Bajor.

Mint ismert, júliustól ismét szigorodik az ittas vezetés szabályozása. Bűncselekménynek számít, ha valaki 5 ezrelék feletti véralkoholszinttel ül volán mögé.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik