Szórakozás

Ördög Nóra: Mici már most nagy játékos!

A műsorvezető kislánya már lassan 7 hetes, Nóri pedig az azóta eltelt időszakról mesélt.

“Mici már most nagy játékos – kezdi legfrissebb blogbejegyzésében Ördög Nóri, aki leginkább az altatás nehézségeiről mesélt.

“Olykor a legmélyebbnek tűnő álomból egyszer csak sandán felpillant, csak hogy ellenőrizze, még mindig ott van-e, ahol lenni szeretne: a karomban. Ráadásul igazán makacsul, konokul tud ébren lenni. Még akkor is, ha egyébként látom rajta, hogy majd belehal a fáradtságba. Tágra nyitja az óriási gombszemeit, és csak azért is demonstrál: Őt bizony nem lehet csak úgy letenni. Persze lehet kísérletezni vele, és sokszor sikerül is extra óvatossággal, lélegzet-visszafojtva, pihe-puhán lehelyezni anélkül, hogy azonnal felébredne, de ez sajnos még nem jelent semmit. Amikor már azt hinnéd, túl vagy a nehezén, mert nem kezdett el csuklani a gyerek, sikerült úgy kiosonnod, hogy közben nem kattant egyet ártatlanul – ámde annál hangosabban – a bokacsontod, és nem kordult meg a gyomrod, mert persze órák óta nem ettél egy falatot sem, és már kezded felállítani a fontossági sorrendet, hogy mit is kezdj a hirtelen nyakadba szakadt legalább 50 perces szabadsággal, megszólal a bébiőr…” – írja Nóra, aki a nehézségek ellenére azért angyon élvezi, hogy egésznapos elfoglaltsággal jár az anyaság.

Fotó: RTL Klub

“Ha úgy esik jól, ringatom, és táncolgatok vele, és közben nagyokat mosolygok, amikor sorra kerül a zenelistámról a „Ringasd el magad”. Van, hogy a hintaágy működik a teraszon, esetleg a babakocsi, és van, hogy egyszerűen belealszik a szopizásba, ott marad a hasamon, és így szundít órákat. És igen, olyan is van, hogy egyáltalán nem akar aludni, ebben a nagy hőségben például most éppen ezzel küzdünk. Minden egyes nap közösen megdolgozunk az elalvásokért. Fárasztó? Az. De megéri? Meg. Csak mikor ébred már fel végre, hogy megint együtt lehessünk…?” – tette hozzá a műsorvezető

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik