Szórakozás

Megcsinálták! Győzött az Attraction!

attraction(210x140)(2).jpg (attraction, olimpia, )
attraction(210x140)(2).jpg (attraction, olimpia, )

Ismét megérintette a zsűri szívét a magyar csapat, akik ezúttal a brit történelem fontos pillanatait elevenítették fel. A négy ítész felállva tapsolt az árnyéktáncosoknak.

Brit történelmi pillanatokat elevenített fel a magyar csapat: megjelenítették Churchillt, II. Erzsébet koronázását és a londoni olimpiát is.Szűcs Zoltán, a csapat vezetője a döntőben azt mondta, ez az utolsó nagy esélyük. Éltek is vele, hiszen a brit nép előtt tisztelgő előadásukkal ismét levették a lábukról a közönséget és a zsűrit is.

“Nem is tudtátok volna szebben befejezni ezt a versenyt. Ti tényleg tudjátok, hogyan nyerjétek meg a szívünket” – kommentálta produkciójukat Simon Cowell, aki nem arról ismert, hogy ontaná magából a dícséreteket.

A csapat a zsűri értékelése után elérzékenyülve állt a színpadon, a közönség pedig alig tudta abbahagyni az ovációt.

“Ez életünk legfontosabb előadása volt, köszönjük a brit népnek” – mondta meghatottan Szűcs Zoltán előadásuk után.

Az Attraction hatalmas fölénnyel indult a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban: nem csak a közönség, de a zsűri is a szívébe zárta a magyar árnyéktáncosokat. A brit fogadóirodáknál végig az első helyen állt a magyar csapat.

Simon Cowell, a tehetségkutató producere korábban az egyik bennfentesnek azt mondta, mindenképpen Las Vegas-i karriert képzel el a csapatnak akár nyernek, akár nem: a magyarok szerinte az egyik legnagyobb megashow, a Cirque du Soleil méltó riválisaként szerepelhetnének.

Szűcs Zoltán, az Attraction vezetője azonban korábban azt mondta a Hír24-nek, mindenképpen hazatérnek és nem áll szándékukban külföldre költözni sem.

“Kínától Amerikáig rengeteg helyről kaptunk felkérést, de akár megnyerjük a versenyt, akár nem, nem tervezzük, hogy külföldre költözünk. Az biztos, hogy sokat fogunk utazni, de reméljük, hogy Magyarországon is több lesz majd a felkérésünk” – mondta Szűcs Zoltán.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik