“A gyerekekkel nagyon óvatosan kell bánni, hiszen rengeteg sérülést elszenvedhetnek. Olyan sérüléseket is kaphatnak, amiket aztán talán egy egész életen át hordoznak, és ez megkeseríti a felnőtt életüket. Én pontosan tudom, hiszen én is nagyon érzékeny gyerek voltam” – vélekedik.
“Az Ének iskolája számos régi emléket előhívott, amiket már régen eltemettem magamban. Most minden emlékem itt ég a lelkemben, mintha csak most történt volna… Néha engem is bántottak, megsebzettek a társaim, de nem hiszem, hogy gonoszságból tették, mint ahogy a mai gyerekek sem azért teszik. Egyszerűen csak nem tudnak mit kezdeni azzal, ha a társuk más, mint ők. Én is más voltam, mint a társaim, érzelmesebb, érzékenyebb” – idézi fel emlékeit.
“Nekem szerencsém volt, hiszen édesanyámra mindig számíthattam, közöttünk olyan véd és dacszövetség volt, ami engem minden rosszon, minden csalódáson átsegített. Gyakran volt fáradt, de arra mindig maradt ideje és energiája, hogy törődjön velem. Pedig nem volt könnyű helyzetben, néha neki is szüksége lett volna egy erős vállra, amin sírhat. Egyedül nevelt fel engem, amikor apámmal szétmentek, sosem ment férjhez újra. Minden kérőt elhessegetett, hiszen nem akart nekem pótpapát. Feladta a saját boldogságát ”- tette hozzá Andi, aki arról is beszélt, édesapja iránt sincs már benne harag.
