Szórakozás

Belgával jár Görög Zita

Görög Zita és Bjorn (Görög Zita, Bjorn)
Görög Zita és Bjorn (Görög Zita, Bjorn)

Nagy nap ez a mai. Görög Zita végre megmutatta párját a nyilvánosságnak.

Az egykori modell szerelmét először egy uszodában engedte hivatalosan lencsevégre kapni, fotózás közben pedig kapcsolatukról is beszélt. Zita a negyvenes belga fiatalemberrel, Bjornnal egy fővárosi szórakozóhelyen ismerkedett meg, a hosszú beszélgetésből pedig gyorsan szerelem lett. Már össze is költöztek, és az egykori modell gyerekei is hamar elfogadták a férfit.

Fotó: RedLemon

„A párom zongorázik és zenét ír, így a zene volt az első közös témánk. Ez azóta is meghatározó eleme a kapcsolatunknak: nagyon sok romantikus pillanatot köszönhetünk ennek, amikor kettesben vagyunk, ugyanakkor harmóniát varázsol a családi életbe is. Hogy a párom a gyerekek szívébe viszonylag gyorsan belopta magát, az a zenének is köszönhető” – mondta Görög Zita.

Fotó: RedLemon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik