Szórakozás

Rajongóját jegyezte el Szerednyey Béla

A színész saját könyvének bemutatóján ismerkedett meg kedvesével, aki kislányával együtt érkezett hozzá autogramért.

Szerednyey Béla álmában sem gondolta volna, hogy ennyi idősen fog rátalálni arra a nőre, akit az égiek is neki szántak, és lám, az idén már össze is költözött Szilviával és kamasz gyermekeivel.

(Fotó: Hír24)

Megismerkedésük története szinte álomba illő, hiszen a színész régi asztrológus barátja már előre megjövendölte Szilvia érkezését. A jóslat bebizonyosodott, hiszen Szerednyey Béla a saját könyvbemutatóján megismerkedett párjával. A Linda című sorozat egykori sztárja egy DVD-t is ígért leendő kedvesének, aminek ürügyén telefonszámot cseréltek, és ezt követően sokat SMS-eztek, majd személyesen folytatták a beszélgetéseket. Mindez már két éve volt, azóta pedig töretlen a színész és egykori rajongójának szerelme.

“Azt valljuk, hogy nem kell hivatalos papír ahhoz, hogy boldogak legyünk. Tavaly mégis továbbléptünk egy kicsit, hiszen a lánykérés már megtörtént, amire szerencsére igen volt a válasz” – mondta a BEST magazinnak Szerednyey Béla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik