Szórakozás

Gombos Edina is könyvet írt

Bár korábban ritkán fogott a kezébe fakanalat, mára profi szakácsnő vált a TV2 Aktívjának műsorvezetőjéből.

Gombos Edina a Hír24-nek a főzés iránti szenvedélyéről mesélt. A műsorvezető elmondta, bár mindig szerette a finom falatokat, Albertóval való megismerkedése és kislányuk születése előtt ritkán töltötte a napját a tűzhely mellett. Ma azonban ez másképp van.

“Volt néhány étel, amit korábban is szívesen elkészítettem, de valójában Miranda megszületése hozta meg az áttörést. Először a bébiételekkel kezdtem, Albertónak és nekem pedig  hagyományos magyar fogásokat készítettem. Később a férjem családja – anyósom és a férjem két nagymamája – által ismertem meg a kubai ételeket. Eleinte csak figyeltem őket, hogy készítik, és egyre jobban megtetszett” – mesélte Edina.


“Bár Alberto nagyon megszerette a magyar konyhát, bevallja,örül, hogy a gyerekkori kedvenceit is elkészítem” – tette hozzá a csinos műsorvezető, aki tapasztalatait szakácskönyvben foglalta össze.

“Bár azt tudom, hogy nagyoin sok szakácskönyv van a piacon, mégis úgy gondoltam, érdemes könyvbe foglalni ezt az 54 receptet. Nálunk még nem volt olyan szakácskönyv, amely a karibi ízvilágot ismerteti meg a háziasszonyokkal. Igyekeztem, hogy csak olyan recepteket tegyek bele, amelyekhez minden alapanyagot itthon is meg lehet vásárolni” – szögezte le Edina, aki előtt fontos szempont volt az ételek elkészíthetősége,  és az is, hogy a könyvből az Alberto és ő személyes történetét is bemutassa, éppen ezért A mi Kubánk, a mi konyhánk címet kapta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik