Szórakozás

Megrázó élményben volt része Joshi Bharatnak

joshi-bharat(430x286)(1).jpg (joshi bharat)
joshi-bharat(430x286)(1).jpg (joshi bharat)

Az indiai származású műsorvezető, ma már kedveli a telet, de nem volt ez mindig így. Amikor először találkozott a mínuszokkal, bizony azt sem tudta, hová bújjon.

Joshi Bharat a forró Indiában sohasem találkozott hóval, sőt még hideggel sem. Csak akkor szembesült a téllel, amikor tinédzserként Európába utazott.

„1979-ben ösztöndíjasként érkeztem meg Stockholmba. Amikor Indiában felszálltam, még 38 fok volt, de a gépből kilépve -5 fogadott. Nálam két pulóver volt, és egy széldzseki, azokat rángattam magamra. Az első két hétben ki sem tettem a lábam a szállásról” – meséli Joshi.

A TV2 majdani műsorvezetőjét ezután keresni kezdték társai. Végül, amikor megtalálták a szállodában, hoztak neki meleg ruhákat, hogy el tudjon járni az előadásokra.

„Azóta már megszerettem a telet. Rájöttem, hogy nem is vagyok annyira fázós, mint hittem. Aki jól viseli a szélsőséges meleget, az tűri az ellenpólust is. Havat egyébként Amerikában láttam először, és az első gondolatom az volt, hogy bizonyosan ilyen lehet a holdon” – mondta Joshi Bharat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik