Szórakozás

Zámbó Krisztiánt az ájulás kerülgette

Betegen lépett színpadra a Tábor utolsó kihívásán Jimmy fia. Azt mondja, minden összeesküdött ellene, de ígéri, nem fog többször csalódást okozni. Komoly lépésekre szánta el magát.

Életében először énekelt angol nyelvű dalt, a hosszú várakozás alatt túlhangolta magát, ráadásul a gyomra sem volt rendben – ezzel magyarázta Zámbó Krisztián lapunknak, hogy vasárnap este jóval a tőle elvárható szint alatt teljesített a mindent eldöntő, Mentor Házba való bekerülést megelőző utolsó fordulóban.

A 32 éves énekes egy Robbie Williams-slágerrel lépett Gesztiék elé, és már az első két ütem után érezni lehetett, hogy valami nincs rendben a korábban mindig tisztán éneklő, a válogatókon magabiztosan menetelő tehetséggel. Krisztián nem találta a megfelelő hangokat, a dal alatt többször is hibázott, produkciója a végére szinte teljesen szétesett – nem kis csalódást okozva ezzel a közönségnek és a továbbjutásáról döntő mentoroknak.



“Egyrészt elképesztő terhet jelentett, hogy életemben először angol nyelvű dalt énekeltem. Ez teljesen új volt számomra. Másrészt a több órás várakozás, amíg sorra kerültem, és a hatalmas drukk és izgalom, hogy vajon sikerül-e a produkció, rengeteget kivett belőlem. Fizikailag sem voltam rendben, napok óta fájt a gyomrom, az ájulás határán jöttem le a színpadról. Egyszóval minden ellenem volt” – nyilatkozta lapunknak a Király fia.

Krisztián azt mondja, a kudarc még erősebbé tette, soha ennyire nem vágyott még az elismerésre, mint most, és bár tudja, a sikert nem adják könnyen, mindent meg fog tenni azért, hogy bebizonyítsa, sokkal többre képes a vasárnap este látottaknál. Első lépésként életmódot váltott: 15 év után letette a cigarettát, elkezdett sportolni, és a táplálkozására is jobban odafigyel, mint korábban.

“Mindent megteszek azért, hogy több ilyen baki a jövőben ne forduljon elő. Figyelek az egészségemre, futni járok és vitaminokat szedek, a dohányzással pedig végleg leszámoltam. Rájöttem, hogy az az életvitel, amit régen folytattam, nem válik a haszomra, sőt, megbetegít. Már most érzem, hogy a váltás nagyon jót tett, erősebbé és jobbá váltam általa” – magyarázta az énekes.

Krisztián szerint a harmadik széria minden eddiginél nagyobb harcot hoz majd, éppen ezért örül, hogy a “legérzelmesebb, a szívéhez legközelebbálló ítészt”, Keresztes Ildikót kapta mentorának. Bízik abban, hogy édesapja fentről végig segíteni fogja a verseny alatt, ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, hogy saját magának szeretne bizonyítani, és nem akar Jimmy nyomdokaiba lépni.

“A legnagyobb szeretettel és tisztelettel éneklem apu dalait. Hatalmas énekes volt, az ő árnyékában borzasztó nehéz helyt állni. Mégis azt szeretném, ha az emberek megértenék, hogy saját stílusom van, a saját utamat akarom járni, és nem kívánok édesapám helyébe lépni” – tette hozzá a 25 fős mezőnybe jutott tehetség.

Nem Zámbó Krisztián egyébként az egyedüli a csapatban, aki híres szülővel büszkélkedhet. A szintén Mentor Házig masírozó Danics Dóra a népszerű humorista, Bach Szilvia lánya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik