Szórakozás

Összeégették Bódi Margót – Rettenetes szenvedés

bódi margó (bódi margó)
bódi margó (bódi margó)

Talán sokan nem is gondolnák, hogy Bódi Margó testét három tetoválás is díszíti. Ebből egy olyan, amely intim helyen van, és az énekesnőn kívül csak Guszti láthatja.

Margó szinte még gyerek volt, amikor az első tetoválását készítette. Ez amolyan szerelmi zálogként került a testére.

Guszti azt javasolta, mindketten tetováltassuk a karunkra egymás monogramját. Szinte még gyerek voltam és belementem a dologba. Elmentünk oda, ahol a tetoválásokat készítették, persze nem olyan modern technikával, hanem tustintával. Guszti félt, azt mondta, legyek én az első. Rettenetesen fájt, amikor csinálták, de azért kibírtam. Így került rám: SZKG, vagyis szeretlek Guszti. Amikor ő következett, csak félig tudták ráírni az M betűt, mert annyira fájt neki, hogy elfutott. Így rajta most csak egy fél betű van” – mesélte a vicces történetet az énekesnő, aki azt sem tagadja, a történtek után sírva futott a kúthoz, hogy lemossa magáról a tetoválást, de az persze nem sikerült neki. Ellenben hatalmasra dagadt a karja, amitől még jobban szenvedett.

Margó felnőttként és előadóművészként aztán már úgy ítélte meg, hogy ez a 3 betűs felírat nem szép a karján, éppen ezért elhatározta, leszedeti. A lézeres beavatkozás azonban nem úgy sikerült, ahogyan gondolta. A tustintás feliratot nem lehetett leszedni a bőréről, ráadásul összeégették a karját, ami óriási szenvedéssel járt. Mivel mindenképpen el akarta tüntetni a betűket, így azokat egy új motívummá alakították át.


Ez a tetoválás nem eredeti, bármikor eltávolítható

A következő tetoválás az énekesnő lábán látható. Ez sem öncélúan került rá. Megoperálták a lábán lévő visszereket, ami miatt egy heg lett a bokáján. Erre került végül a nonfiguratív minta.

Margó harmadik tetoválása a bikinivonalon van. Ez az, amit Gusztin kívül még soha senki nem látott és nem is láthat – tette hozzá mosolyogva az énekesnő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik