Szórakozás

Megkezdődött Michael Jackson orvosának pere

Két évvel a "pop királyának" halála után megkezdődött a haláláért felelősnek tartott orvos, Conrad Murray pere.

A Los Angelesben tartott per első napját a vád és a védelem esküdtszék előtt elmondott nyitóbeszédének szentelték. Az ügyészség szerint a Conrad Murray irányította gyógyszeres kezelés vezetett a világhírű páciens halálához, a védőügyvédek szerint viszont az énekes saját kezűleg adagolta túl magát.

A nem szándékos emberöléssel és orvosi mulasztással vádolt Murray doktor akár négy évig tartó börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják, valamint eltilthatják a hivatása gyakorlásától. A várhatóan egy-másfél hónapig tartó pert élőben közvetíti több amerikai televízió is.

Michael Jacksont 2009. június 25-én minősítették halottnak a Propofol nevű kórházi altató és több nyugtatószer túladagolása miatt. A vádat képviselő David Walgren ügyész szerint “Jacko” halálát Murray doktor okozta, aki úgy altatta őt rendszeresen az erős gyógyszerrel, hogy nem felügyelte kellőképpen annak hatását.

A Murrayt védő ügyvédcsapat vezetője, Ed Chernoff kijelentette, hogy Jackson a végzetes nap reggelén maga adagolta túl magának a Propofolt, amikor az orvos már nem volt a hálószobájában. A védő szerint Jacko függővé vált az altatószerektől és a fájdalomcsillapítóktól, és a halála előtti napokban a tervezett visszatérése miatt a kétségbeesés jeleit mutatta.

A tárgyalás igen részletes betekintést enged a nagyközönségnek Michael Jackson életének utolsó szakaszába, amely alatt a világsztár a “nagy visszatérésre” készült, miután karrierjét 2005-ben annak ellenére keresztbe törte egy gyerekmolesztálási per, hogy abban felmentették. Jackson egy 50 fellépésből álló sorozatra készült Londonban This Is It címmel.

A perben a Jacksont kórházba szállító mentősök, orvos-szakértők, valamint az énekes és az orvos munkatársai és ismerősei mellett a tanúk padjára szólíthatják Jacko 13 éves lányát, Parist is, aki ott volt a helyszínen, amikor az apja meghalt. A vád első tanúja Kenny Ortega koreográfus és filmrendező lesz, akinek oroszlánrésze lett volna a This Is It színpadra állításában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik