Szórakozás

Zalatnay leszbi pornóban szerepelt volna?

Kovács "Kovi" István azt állítja, tárgyaltak Cinivel egy leszbikus szexjelenetről, de az énekesnő az utolsó pillanatban visszalépett.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kovi úgy döntött, megnyitja előttünk a magyar szexipar eddig zárt világát és Bűnös élvezetek című könyvében elmeséli a pornóiparban töltött elmúlt 20 évének történetét. Beszámol többek között a kezdetekről, a rendszerváltásidejéről, a félig illegális forgatásokról, a külföldi pornósokról és a tévhitekről, melyek a nagy felnőttfilmes sztárokat övezik.

Magyarország legnevesebb erotikusfilm-gyártója és egyben forgalmazója tisztában van azzal, hogy könyvével óriási botrányt kavar majd, de ahogy ő fogalmaz: csak az igazságot írta le.

Pár nappal ezelőtt a jobbikos politikusról, Kabai Zoltánról derült ki, hogy a ’90-es évek szexvilágának legnagyobb sztárja volt – legalábbis Kovi állítása szerint. A 39 éves politikus másnap lemondott, és most arra készül, beperli a világhírű felnőttfilmes rendezőt, amiért az nem egyeztetett vele a könyv megjelenése előtt.

Ám nemcsak Kabainak főhet a feje, Zalatnay Sarolta lehet a következő, aki kiakadhat. Kovi ugyanis a Velvetnek adott interjújában arról számolt be, hogy annak idején tárgyaltak egy leszbikus szexjelenetről az énekesnővel, sőt már a segédeszközöket is kiválasztották, ám Cini végül visszalépett. Még egy pert is kilátásba helyezett, amennyiben Kovi bárkinek is megemlítené a történteket. A producer azonban nem ijedt meg, a napokban a boltok polcaira kerülő könyvében részletesen is elmeséli az ismert táncdalénekesnőről a tapasztalatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik