Szórakozás

Újabb fordulat: Stohl megúszhatja a börtönt

Jók lettek Pali bácsi leletei, így a színész-műorvezető bizakodhat, valószínűleg nem kerül rács mögé.

Mint arról korábban beszámoltunk, ismét megvizsgálták Stohl András áldozatát, Kaincz Pált. Az idős férfi sérüléseit egy újabb igazságügyi orvos szakértő nézte meg hétfőn a Honvédkórházban. A Bors című napilap úgy tudja, Pali bácsi leletei jók lettek, ez pedig azt jelenti, hogy a színész-műsorvezető ügye új fordulatot vehet. Amennyiben ugyanis kiderül, hogy nem maradandóak a férfi sérülései, akkor Stohl megúszhatja a börtönt, a bíróságon is módosulhat a vád, amely már legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés lehet, és ez lehetségessé tenné a felfüggesztett szabadságvesztést.

A napilap értesüléseit – miszerint nem maradandóak Kaincz Pál sérülései – dr. Ruttner György, a műsorvezető ügyédje a hivatalos papírok megérkezéséig nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni, de annyit elmondott, bízik a kedvező vizsgálati eredményben.

Egy kártérítési per azonban még így is a színész nyakába szakadhat: egy férfi – több mint egy év elteltével – stresszdíjat követel tőle. Szabó László abban az autóban ült, amelyikkel Stohl András karambolozott tavaly májusban. A férfi egy blogbejegyzésben és a keddi Mokkában beszélt arról, hogy szerinte neki is járna pénz az elszenvedett megpróbáltatásokért. Bár nem sérült meg a balesetben és kára sem keletkezett, azt mondta, stressz őt is érte, ezért levélben kereste meg Stohl ügyvédjét, aki azonban komolytalannak tartja a követelést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik