Szórakozás

Sebestyén Balázs: én sem bírok mindent

Balázsról eddig úgy tűnt, korlátlan az akkumulátora. Most azonban eljött az a pillanat, amikor vett egy mély levegőt, és felmérte munkájának határait.

Sebestyén Balázst eddig tíz különböző produkcióban láthattuk. A szórakoztató és kalandjátékok után a drámai feszültségű műsorok jöttek, melyekben egyre nagyobb volt a tét. Tavaly aztán a világ egyik legnépszerűbb tehetségkutató műsorában, az X-Faktorban is szerepet kapott, vezette a ValóVilágot, Alekosz menyasszonykereső műsorát, miközben minden hétköznap reggel a rádióban is teljesítenie kellett.

Balázs fájó szívvel éppen ezért most úgy döntött: kiszáll az X-Faktor második szériájából. Azt mondja, nagyon szerette az műsort, de az utóbbi időben a rádiózás és a televíziózás nagyon sok volt együtt, többet szeretne együtt lenni a családjával, mert kisfia nagyon igényli a törődést.

„Azt gondolom, hogy elérkeztem a terhelhetőségem végére, és fájó szívvel, hosszú-hosszú morfondírozás után úgy döntöttem, hogy ezt én most idén nem tudom elvállalni” – mondta a Fókusznak a népszerű műsorvezető.

Ősszel a reggeli rádió show és a ValóVilág mellett egy új műsorban, az 1 perc és nyersz! című vetélkedőben is helyt kell állnia. Ez is közrejátszott a mostani döntésében. A szórakoztató játékban sok pénzt is lehet majd nyerni, viszont Balázs azt ígéri: nem adja könnyen a milliókat.

A műsorvezető azt mondja, nem mindig tervez hosszú távra, de amit eddig kitalált, mindig sikerült neki.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik