Szórakozás

VV Laci feladta a ValóVilágot

A Villa Dokija egészségügyi problémái miatt nem tudta tovább vállalni a játékot, 133 nap után elhagyta a luxusbörtönt.

Stohl András a csütörtöki összefoglaló élő adásában jelentette be, hogy olyan dolog történt szerdán a Villában, amire még nem volt példa a ValóVilág negyedik szériájának történetében, és ami örökre megváltoztatja a luxusbörtön életét. A nézőknek egészen a műsor végégig kellett várniuk, hogy kiderüljön: VV Laci egészségügyi problémái miatt feladta a játékot. Kiderült, rosszulléteit lelki eredetű problémák okozták.

„Sem fizikálisan, sem pszichikálisan ezt a versenyt nem tudom folytatni” – indokolta döntését a testőr a ValóVilág készítőivel, majd hozzátette: „Tudom, hogy nem kéne szégyellnem, de zavar, hogy nem tudom hova tenni, és nem tudom feldolgozni.”

Laci a szerkesztőknek azt mondta: eddigi túlhajszolt életéről most volt ideje gondolkodni, ez okozta a lelki problémáit. „Itt a Villában végiggondoltam az elmúlt 20 évemet. Ez a 20 év, amit végig küzdöttem, güriztem, elértem valamit az életemben és – nem mondom azt, hogy semmit sem ért – de rájöttem, hogy nem.”

Az erőember sírva búcsúzott el társaitól, és azt kérte tőlük, ne haragudjanak rá, de saját maga érdekében kénytelen volt meghozni ezt a döntést.


Mint arról korábban beszámoltunk, Laci nem érezte jól magát, ezért szerdán orvoshoz kellett vinni kivizsgálásra. A testőr mellkasi fájdalmakra és zsibbadó végtagokra panaszkodott, ezért azonnal hordágyra tették és kórházba szállították. Az már szerda este kiderült, hogy a szívinfarktus és a tüdőembólia kizárható, az orvosok szerint a villalakó egészségügyi problémái inkább pszichés, mint szervi eredetűek, ugyanis az összes lelete negatív lett. A testőrt csütörtök reggel engedték ki a kórházból.


Laci esete azért sokban hasonlít VV Gina történetére, aki – bár nem egészségügyi problémák miatt – szintén maga döntött úgy, hogy idő előtt távozik a valóságshow-ból. A Villa házaspárjának női tagja férje kiesése után határozta el, hogy ő is összepakolja a ruháit és elhagyja a luxusbörtönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik