Szórakozás

Michael Lohan nem szereti, ha visszabeszélnek neki

Legalábbis ezt állítja exbarátnője, Kate Major, aki tegnapelőtt családon belüli erőszak miatt feljelentette. Íme, a részletek.

Major elmondása szerint az egész balhé abban a lakásban kezdődött, amit anno Lohannel osztott meg még kapcsolatuk idején. A lakás eredetileg Lohané, Major pedig már jó ideje nem járt ott – tegnap este viszont mégis beugrott, hogy összeszedje néhány otthagyott cuccát. Lohan éppen a lakásban tartózkodott, a találkozás pedig percek alatt agresszióba csapott át.

A hölgy szerint vitatkozni kezdtek, majd amikor hátat fordított neki, a férfi megragadta és keresztüldobta a szobán – Major itt szerezte az egyik „igazoló sérülését”, amikor beverte a vállát az éjjeliszekrénybe. Lohan ezután (állítólag) megfogott egy törölközőt, és fojtogatni kezdte vele a nőt.

Major azt is lemondta, exbarátja megvágta magát egy borotvapengével, és azzal fenyegetőzött, ha Kate az üggyel a rendőrségre megy, azt fogja majd mondani, hogy a nő vágta meg – erről nem tudni, hogy megtörtént-e, a hölgy mindenesetre jelentette a verekedést a Los Angeles-i kapitányságon.

Ami pedig a letartóztatás előtti kórházlátogatást illeti, Lohant korábban többször kezelték szívproblémákkal – az incidens után pedig mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ami miatt kórházba szállították, és jelenleg is ott tartják.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kate Major azt állítja, Lohan egy törölközővel fojtogatta – angolul (The Hollywood Gossip)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik