Szórakozás

Bajor Imre teljesen összeomlott

A színész depressziós lett, szenvedélybetegségéből pedig a toxikológián próbálják kigyógyítani.

Bajor Imrének bebukott étterme, ami teljesen romba döntötte a sztárt.

– Nehéz időszak volt a közös vállalkozásunk, engem sem tett boldoggá ez az egész, ugyanannyit veszítettem, mint ő. S nem százezrekről, hanem milliókról van szó. Egy ekkora bukás senkinek nem szerez örömet. Sajnálom Imrét, hogy az egészsége is tönkrement, ugyanakkor magamat is, hiszen nem így indultunk neki az egésznek. Ám a gazdasági válság egyszerűen padlóra tett bennünket – nyilatkozta a Borsnak egykori üzlettársa Taskó János.

Bajor Imre annak idején szinte mindenét belefektette az éttermébe, s év elején a Borsnak panaszolta el, mennyire megviselte a kudarc.

– Ahogy mások, én is megpróbáltam vállalkozni, több lábon állni. Harmincöt éve gyakorlatilag eltartok egy „klánt”, és aztán azzal szembesülök, hogy az a kicsi, nagyon magyar vár, amit felépítettem, egyszer csak összedől. Az életem összeomlott. Azt viszont hallatlan pofátlanságnak és szemétségnek tartom, hogy a hitelezők megfojtottak. Nem várják ki azt az időszakot, amíg az ember kicsit összeszedi magát, azonnal kell nekik a pénz, s mosolyogva mondják, hogy jaj hát angyali kis művész úr, imádjuk, szeretjük magát, de ezt meg ezt most fogjuk és elvisszük. Az üzleti élet becstelenségével szemben nem voltam felvértezve. Ilyen ez a világ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik