Pályán kívül

Meghalt a Mezőkövesd nyolcéves szurkolója

24.hu
24.hu

2018. 08. 14. 07:34

Három hete még Alcsika vezette ki kedvenc csapatának játékosait a Paks elleni bajnoki meccs előtt.

Vasárnap, nyolc éves korában elhunyt Nyeste Aletta, a Mezőkövesd Zsóry FC ifjú, három éves kora óta leukémiával küzdő szurkolója. A klub az utóbbi években több jótékonysági akcióval igyekezett segíteni a kislány gyógyulását. Adománygyűjtést szerveztek, klubrelikviákat árvereztek, amely bevételéből a család ki tudta alakítani a gyógyuláshoz elengedhetetlen steril szobát.

A helyiek által csak Alcsikának ismert kislánynak a csapat U20-as vb-bronzérmes játékosa, Tóth Bence ajánlotta fel, hogy mivel hosszú idő után végre állapota megengedte, a Paks elleni (3-1) hazai bajnokin ő vezesse ki kedvenceit a pályára. Bár a mérkőzés az édesapja szerint rendkívül nagy élményt jelentett, Aletta állapota később rosszabbra fordul és vasárnap reggel szülei karja között elhunyt.

Nehéz erről beszélni, ahogy nem volt egyszerű kimenni vasárnap a pályára. Szerettük volna, ha a mi segítségünkkel meg tud gyógyulni Alcsika, de így is példát mutatott küzdeni akarásból. Amikor találkoztunk nyomát sem lehetett látni, micsoda küzdelmet vív. Végig mosolygott, csillogott a szeme

– nyilatkozta a Borsnak Tóth Bence.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

EINDHOVEN, NETHERLANDS - OCTOBER 22:  Balazs Dsudzsak of PSV Eindhoven battles for the ball with Mathieu Valbuena of Marseille during the UEFA Champions League Group D match between PSV Eindhoven and Marseille at the Philips Stadium on October 22, 2008 in Eindhoven, Netherlands.  (Photo by Paul Gilham/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.