Pályán kívül

Libéria elnöke látja vendégül Arséne Wengert

Arséne Wenger egykori játékosa, a 60-szoros válogatott George Weah-t választották meg Libéria új elnöke. A most 51 éves exfutballista 2005 óta politizál, már akkor harcba szállt az elnöki székért. Szakértők szerint azért ilyen népszerű a korábbi futballista, mert a fiatalok ma is bálványként tekintenek rá, Libéria lakosságának 60 százaléka pedig 30 év alatti.

A később aranylabdát is szerző labdarúgó sokat köszönhetett Arséne Wengernak, aki 1988-ban az edzője lett Monacóban. Weah pedig nem felejtett, ugyanis elhívta egykori mesterét elnöki beiktatására.

Elhívott, hogy látogassam meg azon a napon, amikor elnökké válik. Amennyiben eltiltanak, lesz időm odautazni

– mondta az Arsenal vezetőedzője a BBC-nek.

Wengert egyébként néhány órával a nyilatkozata után valóban eltiltották három meccsre, így nincs akadálya, hogy meglátogassa korábbi játékosát.

Weah Kamerunból szerződött 1988-ban az Arsene Wenger irányította AS Monacóba, majd onnan három évvel később a Paris SG-be. Bajnok lett, sőt 1995-ben az Aranylabda-szavazáson is az első lett. Később kétszer nyert bajnokságot az AC Milannal, FA-kupát a Chelsea-vel, futballozott a Manchester Cityben és a Marseille-ben, 2003-ban vonult vissza.

Fotó: Chongyoon Nah / Anadolu Agency

Ajánlott videó

Olvasói sztorik