Pályán kívül

Szombat este meghalt az atlétika

Legalábbis a címben foglalt vélemény az egyik legerősebb - egyben az egyik tipikus - a londoni vb 100-as síkfutás döntőjéről. Bárhogy is, sokkoló végignézni minden idők legjobb 100-as eredményeinek listáját.

Usain Bolt, az atlétika mosolygós megmentője szombat este – életében először – nem nyert komoly világversenyen a 100 méteres döntőben. Még csak nem is lett második: két amerikai, Justin Gatlin és Christian Coleman is megelőzte.

A stadion fütyült, részben Bolt elmaradt jutalomjátékát hiányolva, részben Gatlin ellen tiltakozva, a 35 éves sprintert ugyanis már kétszer is eltiltották doppingvétségért korábban.

Nem lenne logikátlan azt mondani, hogy ha Bolt mentette meg az atlétikát, a távozásával ismét válságos helyzetbe kerül, főleg azzal, hogy ilyen körülmények közt távozott. És a helyzet csak súlyosabb, ha rápillantunk minden idők legjobb 100-as eredményeinek listájára:

Igen, a pirossal áthúzott nevek a doppingért eltiltott sportolók.

Ez is nyomatékosítja, hogy az atlétika meghalt – írta az egyik szurkoló. – Mikor ébred fel a nemzetközi szövetség? Amikor már az összes szurkoló lelépett? A doppingolókat egy életre el kellene tiltani.

Az biztos, hogy Gatlin tegnapi győzelme óriási öngól volt az IAAF számára, még akkor is, ha később Bolt igen sportszerűen a védelmébe vette régi ellenfelét, mondván, nem érdemelte meg a sok pfujolást.

Ugyanakkor a drukkerek ettől még aligha zárják a szívükbe Gatlint, a következtetésük sokkal inkább az:

a doppingoláson érteket egész életükre el kell tiltani, az eredményeiket törölni kell, főleg ha többször is lebuktak.

A 28 eredményből álló listán egyedül Bolt a tiszta, aminek a szomorú járulékos következménye, hogy többen Bolt tisztaságát is megkérdőjelezik, annyira kirívó a fölénye.

Talán csak egyetlen vigasz maradt az egész kiábrándító történetben: Bolt még váltóban rajthoz áll, így legvégül győzelemmel zárhatja le a fantasztikus karrierjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik