Sport

Justin Gatlin: Bolt első dolga volt, hogy gratuláljon

Justin Gatlin nyerte a londoni atlétikai világbajnokság 100 méteres síkfutását – a számot, amely Usain Bolt utolsó egyéni megmérettetése volt. Nagyon szoros befutó volt, Gatlin 9.92-t futott, Christopher Coleman 9.94-et, Bolt 9.95-öt és a jamaicai sprinter azonnal gratulált Gatlinnek.

Az első dolga volt, hogy gratuláljon nekem, azt mondta keményen megdolgoztam érte. Azt mondta nem érdemeltem meg a sok pfújolást. Majd úgy folytatta, hogy nem érdemeltem meg a pfujolást. Megköszöntem neki a kedves szavakat és azt is hogy folyamatosan inspirált az egész karrierem során. Fantasztikus ember!

– mondta győzelme után Gatlin a BBC-nek adott interjúban, sőt azt is hozzátette, hogy kifejezetten baráti a viszonya Bolttal.

Sokan azt hiszik, biztos utáljuk egymást, pedig éppen az ellenkezője igaz. Az egész karrierem során azért edzettem, hogy méltó riválisa lehessek, csak tisztelettel tudok róla beszélni! A bemelegítés során  persze sokat ugratjuk egymást, de a versenyek alatt mindig nemes küzdelmet vívunk.

Bolt a jövő hétena 4×100 méteres váltóban még rajthoz áll a világbajnokságon, az lesz pályafutása utolsó versenye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik